Ahogy ez előző részben említettem, ebben a szövegben lesz egy kis emlékezés, amikor én először meghallgattam a lemezt. Ez 2007 tájékán történt. Az előtt nem volt internetünk, nem tudtunk információt gyűjteni az együttesről, de semelyik másikról sem, csak az újságokat lapozgattuk, hátha van benne valami újdonság a bandákról. Az egyetlen hír, amit találtunk benne, így 2007ig olvasgatva különböző újságokat, hogy megjelent a My Chemical Romance – The Black Parade albuma, aminek örültünk, de ez még mindig nem Blinkhez vagy Markhoz kapcsolódó volt. Aztán 2007ben minden egyszerűbb lett az internet miatt. Először meghallgattuk az Avenged Sevenfold legújabb albumát, utána pár héttel a testvérem beállított és megmutatta a „When Your Heart Stops Beating”-et. Bevallom, nagyon jó érzés volt újra hallani Markot éneklés közben, Travist dobolni látni és úgy éreztem, mintha újra, először hallanám őket. De valami hiányzott belőle. Maga az egész szám és az egész album tökéletes, úgy ahogy van, de persze aki már régóta nyomon követi őket felfedez benne valami hiányosságot. Ez pedig Tom volt. Bárhogyan is élveztem elsőre a számokat, nem lett volna olyan pillanat, amikor azt gondoltam, hogy Tom nincs ott. Főleg ez akkor jött elő, mikor a szomorúbb számokat hallgattam meg, mint például a „No It Isn’t” vagy a „Baby Come On”. (még ha nem is Tomról szól az utóbbi)
A lemez minden részletében hatalmasat ad a rajongóknak és azoknak is, akik még most ismerkednek a bandával. A pörgős ütemek és riffek, valamint melodikus és érzelmes dallamok végigkísérik az egész albumot, noha nem minden számban vannak jelen, de a hatásuk mindegyikben érződik. Az album dinamikus, de valamikor úgy érezni, mintha lelassulna, de továbbra is leszegezni a hallgató figyelmét. Az egyetlen negatívum az egész lemezben az, hogy a Blink ideiglenes feloszlásának kellett megtörténnie, ahhoz, hogy ez létrejöjjön. El tudtam volna fogadni, (és szerintem ezzel mindenki így van) hogy ha Tom a Blink-182-n mellett alapítja meg az Angels & Airwavest, igaz, hogy ennek a próbálkozása volt a BoxCar Racer, de jobb lett volna, ha egy site-projectként kezelte volna mindig azt, és nem kellett volna szünetelniük. De így utólag már kár ezen rágódni, hiszen újra összejött a banda és bármi is történjen a jövőben, ez az album mindig is tükrözni fogja a bandatagok ragaszkodását és kötődését egymáshoz.
Egyébként Mark azt mondta egy interjúban, hogy szívesen összeállna még a bandával, hogy ha úgy alakul és van ideje, hiszen Tomnak is ott van a másik bandája.
When Your Heart Stops Beating: Ahogyan én emlékszem rá
Szeretnék kezdeni egy sorozatot a Markot körülvevő bandákról, amelyben leírom, hogy nekem milyen élményem voltak és mik voltak ez első benyomásaim, amikor meghallottam őket. És amúgy sincsen mostanában minden nap új hír :D
Először is kezdjük a +44 legelső lemezével a „When Your Heart Stops Beating”-gel. Hogy miért is ezzel kezdem? Mivel a legelső Blink-182 albumokról nincs meg az az élményem, amikor kijöttek, nem is tudtam róluk hosszú időkön át. Ez köszönhető az internet hiányának, viszont azt elmondom a későbbiekben, amikor először hallottam bandát és Markot.
Tehát vágjunk is bele…
A kezdetek:
A lemez 2006 novemberében jelent meg, nem sokkal a Blink-182 ideiglenes szünetre vonulása után. Tom új hangzásra vágyott, de mindenki tudhatta, hogy nem valósíthatja meg a Blinkben, ezért alapította a BoxCar Racer side projectet, ahol valamennyire meg tudta valósítani az általa elképzelt új hangzást, de nem teljesen. Először Travissel és David Kennedyvel kezdett el dolgozni a projecten, de később Mark is csatlakozott, mert félt, hogy ez károkat okozhat a Blinkben, vagy esetlen fel is oszolhatnak miatta. Ezért halhatjuk az „Elevator” című számban Markot is. Van néhány spekuláció és feltételezés, hogy Tomnak azt tanácsolta valaki, (ha jól tudom, a turné menedzsere) hogy jobb lenne, ha hagyná a Blinket és elkezdené saját bandáját. A lényeg az, hogy Tom úgy döntött, hogy elkezdi saját bandáját, ami a mai napig is Angels & Airwaves néven működik, de ebbe részletesebben nem fogok belemenni. Az útjuk külön vált, Tom az Angels & Airwavesel foglalkozott, Mark pedig Travissel a +44-ral.
Az első szám
Ez az egyik legfontosabb a banda történetében. Azért, mert miután a Blink szünetre vonult és a tagok már az új bandáikat kezdték el Mark ezt a számot írta meg először. A szám Tomról szól, vagyis ezt feltételezik a hallgatók, de teljesen igazuk van, hiszen pontosan Tom 30. születésnapján jött ki és pont ekkor jelentette be új bandájának működését. Mark erre úgy reagált, hogy ez nem miatta történt, egyszerűen csak a +44 menedzsere így oldotta meg. Későbbi interjúkban azonban elmondta, hogy ez szándékos volt, és hogy ezt a számot neki/róla írta. Rengeteg, érzelem van ebben a számban. Amikor először meghallottam az eredeti verziót, (a deluxban verzióban egy versszakkal több van, amit később vettek fel) elakadt a lélegzetem. Szinte átéltem, ahogyan Tom elhagyja a bandát, a Blink ideiglenesen szünetre vonul és Mark ott áll egymaga és ezeket a sorokat gondolja. Mark mindig is képes volt remek érzelmes és szomorú számokat írni, de szerintem ez a legjobb, amit valaha írt. Ez nem iskolás élményekről, a szerelemről, vagy a fiatalsághoz köthető dolgokról szól, hanem a kemény valóságról. Arról, hogy a legjobb barátod, akivel időtlen idők ide zenéltél, akivel együtt hülyültél, együtt osztottátok meg a legjobb élményeiteket elment, és talán soha sem tudsz vele együtt zenélni.